Most tényleg szükségem lenne rád, Te már tudod milyen a másik oldal, de Te már nem jöhetsz vissza.
És Te is hiányzol, bár életünk nagy részét ugyan azon a helyen töltjük. Amikor kinézek a zárda ablakán, belegondolok, hogy te is egy hasonló helyen ülsz, tőlem csak pár száz méterre. Fáj, hogy nem tudok rajtad segíteni, piszkosul fáj. Ha beszélünk, akkor minden olyan furcsa, mert akkor nem érdekel semmi és senki más csak Te és, ha veled beszélek akkor képes vagyok mosolyogni és elfelejteni egy pillanatra a bajokat., de aztán pofán csap a valóság, amikor kijelentkezel, de hát nem vagyok én olyan ember, aki kisajátíthat, másnak is kell az az érzés, az a nyugodtság és törődés, amit akkor érzek, amikor hozzám szólsz. És én mit tudok felmutatni ? Csak bajokat...semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése