Levél a Sorshoz
- egy labanc könyörgése-
- egy labanc könyörgése-
Szánd meg, aki nem talál ki az élet útvesztőjéből,
Ragadd meg kezét, s húzd ki a véres kelepcéből!
Adj reményt, az eltorzult emberi tudatnak,
Egy beteg gyermeknek, egy kósza pillanatnak!
Bárcsak tudnám, mire gondolsz éppen,
Elveszek a kihűlt érzelmek tengerében.
Szenvedek, és nincs, ki fogja két kezem,
Te mondtad, jobb lesz, ha papírra vetem.
De nem változik semmi, a szívem csak zakatol,
Bárcsak újra mondhatnám… a radír csak maszatol.
Egyre csak törli egy korcs ember, hazug szavait,
Továbbkínozva engem, mint Láger a rabjait.
Rosszabb ez az érzés, mint több ezer késszúrás,
A tehetetlenség, a szenvedés, a sírás, az elmúlás.
Földön görnyedve könnyezni át az örök éjszakát,
Mikor gondolati fájdalmam, fizikaiba csap át,
Mikor ceruzám hegye már nem a papírt rója,
belemélyesztve karomba, húsom csontig vágja.
Majd visszatérve a papírhoz, melyre vérem szárad,
bágyadtan írom le az érzetet, mi a szívemből árad.
Merre kószálsz, és miért nevetsz te ilyenkor, oh, hatalmas Sors,
Többször is megpróbáltam, de miért csak egy üres ígéret volt?
Kíváncsi vagy meddig játszom a játékot, mit úgy hívnak, hogy élet?
Csináltam volna, volt rá alkalom, hogy életemnek magam vessek véget.
De, amint ez a gondolat szöget üt a fejemben s készülnék a végre,
Te küldöd az istennőt, a drága nimfát, hogy felvigyen az égre,
Gonosz kacajjal belém rúgsz és közlöd, hogy ő már nincs nekem,
Visszataszítasz az életbe és most sutba dobom mindenem.
Talán már nincs értelme, de megpróbálom,
Itt maradok és kergetem tovább az álmom.
Majd öregkorban megnézem, hogyan éltem,
Engem utálsz, de soha ne feledd, amit kértem!
Szánd meg, aki nem talál ki az élet útvesztőjéből,
Ragadd meg kezét, s húzd ki a véres kelepcéből!
Adj reményt, az eltorzult emberi tudatnak,
Egy beteg gyermeknek, egy kósza pillanatnak!
2011.03.29. Budapest
nem sokára otthon
nem sokára otthon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése