Gyűlölj, mert ez én vagyok.

Vége... végre itthon vagyok. Hogy miért is mosolygok egy ilyen kibaszott...sőt elmondhatatlanul szar hét után? :) Mert rá kellett döbbenjek arra, hogy az a fekete csuklyás alak, akit annyira vártam mostantól végig ott lesz a hátam mögött és bármikor megfogatja a vállam és azt mondhatja "itt az idő." És nem kell búcsúzkodnom, nem kell magyarázkodnom - azt megteszi helyettem az a röpke 7-8 oldal kórtörténet. Hogy miért is mosolygok ? Nem tudom, okom nincs rá. Látni, ahogy egy szerencsétlen lány önkívületi állapotban kiállt segítségért, miközben a kedvenc plüssmackója fejvesztetten a sarokban landol..morbid, szörnyű, de én ott voltam neki. Én ott voltam. Ugyan úgy nem jött hozzá senki, mint ahogy hozzám sem...én ott voltam. És ott leszek neki, amíg..... amíg meg nem gyógyul, de én, ott voltam. Ott voltam egy beteg gyermek mellett és vigyáztam rá. Én igen... mert tudom milyen, amikor nincs melletted senki és mindenki csak azt hajtogatja hogy " csak rajtad múlik" ... nem.. ez nem rajta se rajtam sem senkin sem múlik. Látni, azokat az örömkönnyeket, amikor épen, tűvel és cérnával megjavítottan kapja vissza a "legjobb barátját". És tőlem akkor is csak egy mosolyra futja. Miért várnám el az emberektől, hogy mellettem legyenek? Ha akarnak.. úgyis szólnak. Hát én szóltam.. és ott vagyok. De nekem....? :)

Szürke, kimondhatatlanul igazságtalan világ. Megmutattad, hogy milyen, amikor elbasz egy okádék rendszámú autó és megúszod karcolásokkal, megmutattad, hogy amikor az ember készül eltaszítani magától azt, ami számára a legbecsesebb egy fa alatt állva kötéllel a kézben, még jöhet egy tök véletlen telefonhívás, megmutattad, milyen amikor megáll egy szív és megmutattad, hogy ezentúl bármikor véget érhet . Csak egy kérdésem lenne. Csak egyetlenegy apró kis kérdésem. "Miért?"
Miért mutattad meg és , ami a legfontosabb, hogy miért nem hagytad, hogy megtörténjen, ami számtalan alkalommal megtörténhetett volna?! MI ?! Miért küldtél segítséget vagy mentettél meg mindig az utolsó pillanatban?! 

Végignézve magamon, arra jutottam, nem a betegségek és a gyógyszerek vagy a szerelem a hibásak, amit okol mindenki. Hanem az, hogy egyszerűen vagyok. Most mosolygok, mert bármikor késő lehet. Miért egy 16 éves fiúnak mutatták meg, hogy van rosszabb a....hát mondjuk ki: a halálnál?

Tudjátok hogy érzem magam? Annak ellenére, hogy egy klinikai eset vagyok ? Elfogott az a bizonyos érzés, hogy már mindegy mi történik, csak történjen. Nyugodt vagyok. Mert ez a tudat... megnyugtató. Megnyugtat, hogy nem leszek többé hibás, ebben nem én leszek  és megnyugtat, hogy jól van. Hát akkor vegyük fel a megszokott álarcot és mosolyogjunk. Mosolyogjunk amíg véget nem ér a rémálom. Ha idő előtt érne véget és én mosolygok, tudjátok meg, hogy széttépett belülről. 

Ha nem nekem lesz igazam, akkor már úgyis mindegy lesz. 

Kiadtam magamból, ami fáj és most elmegyek, beveszem a pirulákat, hogy legalább aludni tudjak mert az elmúlt egy hétben hát na mit szépítsünk 11 órát aludtam ösz-visz. Elmegyek és nagy valószínűséggel, hosszú-hosszú ideig nem leszek majd itt. :) Vigyázzatok magatokra és csak mosolyogjatok.

Mint minden fiatal én is azt keresem,
mit is jelent pontosan, az a szó: szerelem.
De hiába az egész, minden, amit érzel,
ha a szíved helyett, a józan ész vezényel.