Kezdek megijedni

Rossz érzés volt rájönni arra, hogy már akkor sem tudom élvezni a gyerekes szokásaimat, ha tudtam, hogy az adott egy támaszt. Nem lelem örömömet semmiben és ez lassan addig fajul, hogy a legérdekesebb dolog a fehér falam bámulása lesz. Hatalmas löketet adott egy beszédbe öntött, betűkbe rejtett lélek. Az gyermeki ártatlanság és az egészen kisgyerekkoromban megélt élmények, kellemes egyvelege tört elő a beszéd olvasása közben. Fogadok, ha az illető, aki a beszédet írta az én témámat kapta volna meg, a "Biogazdálkodás előnyei" maszlagot, Ő akkor is képes lett volna belecsempészni ezt a kis lélekdarabot, mert benne ott él a gyermek és én itt hibáztam  el. Ha valaki megérdemli a tiszteletet, az ő, a beszéd írója. Kiölték belőlem a kisgyereket. Rútul kicsavarták a kezéből a gumicukros zacskót úgy, hogy még a kezét is eltörték közben. Elolvastam a a beszédet újból.. újra és újra.. de rá kellett jönnöm, hogy ilyet csak egyszer érezhet az ember, mint ahogy egy beszéd is csak egy alkalomra íródhat. De az az érzés, mint amit első olvasatra éreztem az elmondhatatlan volt, gyönyörű és egyben szomorú, de mindent összevetve nagyon jó. Mi lesz velem ? Valóban egy ilyen szürke alak lennék ?