Tücsköknek és Rókáknak nem ajánlom.

Sár, sár mindenütt csak sár. Piszok és undorító mocsok. Hasalok a retekben és kezeim a mellkasomhoz húzom. Az arcomon sár és vér, a gyógyszerem messze elgurult és nincs elég erőm, hogy felkeljek. A hátam ég és minden szervem üvölt a fájdalomtól. Erősnek kell maradnom, nem lát senki, nem lesz semmi baj én csak véletlen estem el a mankóra már nincs szükségem és csak fáradt vagyok, azért nem bírok felkelni. Megpróbálom kitolni magam, de a pofám visszazuhan a véres latyakba ezért a hátamra fordulok, hogy kapjak levegőt. A hátamba mintha kést döftek volna, nem bírok felkelni, valaki segítsen, de nincs senki az utcán, nincs itthon senki. Belekapaszkodtam a kilincsbe, igen most menni fog. A vér csak dőlt a pofámból és a könnyektől elhomályosodott az ajtó. Ordítva húztam magam az ajtóig, felguggoltam de nem volt egyensúlyérzékem ezért beestem az ajtón, megint hasra, nem bírok felkelni, itt fogok meghalni, majd a fájdalomtól lecsukódtak a szemeim. (...) 4 óra múlva ébredtem, felálltam és elhánytam magam a lenyelt és belélegzett vértől. Majd kiegyenesedtem és azt gondoltam: "Miért?"