A közömbösség és az undor hatja át a mai napomat. Megpróbálok én is "minden emléket a tűzbe dobni" de nekem nem sikerül... hogy felejthetném el mindazt a szörnyűséget amit tettem vele ? Miért van az , hogy amikor a dolgok javulni kezdenek mindig közbejön valami, nem egyszer vagy kétszer, hanem mindig. Érzem, hogy amikor bármilyen fajta kommunikációba csöppenünk azt vagy muszájból vagy abból kifojólag tesszük ha érezzük, hogyha valami baj van a másikkal. Én ezt nem akarom.Éjszakákat akarok vele átbeszélgetni, hülyéskedni és nevetni. Tudatni szeretném vele, hogy a történtek után nem csak ő van itt számomra, hanem én is neki, hogy engem is bármikor fel lehet hívni vagy beszélgetni velem , akár velem van a baj akár valami más baj nyomja a szívét. Utálom, gyűlölöm magam ezért! Elveszett. Nem érzem majd többet az ölelését, nem fogom megcsikizni többet, nem fogom majd többet látni a szemében azt a nevető mosolyt amit akkor láttam, amikor megismertem. Egy részem a doboz legmélyén vergődik, de HAHÓÓ a másik még itt van ! Undorom magamtól, attól amiket műveltem. Tudom, hogy rossz ember vagyok DE ebben a dologban sosem hazudtam neked, hogy fontos vagy számomra és szeretlek. És a másik részem még itt van, ami ugyanúgy aggódik érted és ugyanolyan fontos vagy számra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése