Angel.

Mindig is csodáltalak az akaratodba vetett hitedért. Csodállak mert lehet csodálni, tisztellek mert Téged lehet tisztelni és szeretlek úgy ahogy szerethetlek téged. Nem érdekel más véleménye és te se mentegetőzz, mivel én ezt véltem benned felfedezni, és egyáltalán nem azért mert ezt akarom látni benned. Szóval ez jelent valamit, úgyhogy kérlek mellőzd a papírzacskót. Úgy van ahogy mondtad, ki kell lépi a gödörből és egy időre mellőzni kell a sírós-rívós dolgokat. Örülök hogy jobban vagy. Boldogabbnak kéne most lennem....de mégsem vagyok. Miért? Nem teszek érte eleget?...Talán.  Jobban kéne küzdenem?...Meglehet. És itt van egy újabb bizonyíték arra, hogy jobb ember vagy. Képes vagy valakinek azt mondani, hogy... nem számít. Minden tiszteletem a Tiéd. Ebben különbözünk, én nem vagyok képes feledni azokat a szörnyűségeket, amiket csináltam. Én nem bocsátok meg magamnak. Soha. De ezért kérlek ne nézz rám majd másképpen, mint amikor elkezdted olvasni. Csak azért írtam így le a dolgokat, mert be akarom bizonyítani magamnak, hogy létezik még ebben az elcseszett illúzióban egy Ember. Egy spanyol mániás, gumicukor imádó, rózsaszínt mellőző, gyönyörű, hibbant nőszemély. Akiért megéri élni az életet. Csak szeretném megköszönni mindazt, amit tőled kaptam azt, hogy vagy nekem. Csak azt sajnálom, hogy eltűntek a szárnyaid, mikor lepottyantál az égből.