Ember vagy állat?

Az emberi lény...chh....hazudik....mérhetetlenül önző.....eltiporja a saját fajtáját...
Túlságosan önző, hogy észrevegye körülötte a számára, túl bonyolult, de annál egyszerűbb dolgokat. Túl bonyolít mindent a dolgok néha annyira egyszerűek, hogy az ember nem hiszi el, hogy ilyen könnyen megoldható lenne.. pedig igen is megoldható, ha pedig mégsem, rengeteg terhet le vesz a válláról. Hiába, az ember a legönzőbb lény a földön. Ahelyett, hogy elfogadná a felé nyúló segítőkezeket...inkább mártírrá válik, csak ne segítsen rajta senki sem. Nagyon ritka, hogy ha valaki elfogadja tőlem, de még ritkább, ha ő maga kér segítséget. Ez saját káromon is megtanultam, de tele van a környezetem ilyen emberekkel és bele fáradtam abba, hogy nem tudok azokon segíteni, akik fontosak a számomra. Elegem van, hogy próbálok segíteni, de megtagadják a segítséget.

Szeretek a sötétben sétálni. Minden ugyan olyan, mint a világosban, csak sokkal nyugodtabb. A sötétben nem kell félnem attól, hogy valaki olyan látja meg az érzelmektől eltorzult arcom, akinek egyáltalán nem kéne. Aki pedig meg akarja látni... megérzi, akkor is ha háttal állok neki a sötétben, akkor ő a sötétben is észre veszi, ha könnyes a szemem, vagy a szívem sebei kezdenek felszakadozni. Az ilyen embereket hívom én a barátaimnak. És ha valaki ezeket, mind nem látja meg a sötétben, ne feltételezze magáról, hogy egy cseppnyi bizalommal is fordulok felé. Ami a legszörnyűbb, pont rajtuk, a barátaimon nem tudok segíteni. Jó lenne, ha végre ti is, bár tudom, és erről csak én tehetek, hogy okot adok rá, hogy ne bízzatok bennem, de  bizalommal fordulnátok felém, mert csakis így tudok segíteni rajtatok, ami most jelen pillanatban a legjobban izgat. Nekem is megvannak a saját bajaim, tudom, de értsétek meg végre, szeretlek titeket és csak azt szeretném, ha  ti is ugyan úgy szeretnétek, de az nem járja, hogy csak én használhatlak lelki szemetes ládának titeket. Tudni akarom, ha betegek vagytok, ha valamitől szenvedtek..., mert szeretlek titeket és talán ehet, hogy nem tudok segítséget találni a bajaitokra, de legalább éreztessétek, hogy én is érek nektek annyit, mint Ti nekem.
Mert most úgy érzem, hogy akiket közel engedtem a szívemhez....kezdenek elhalványulni és a végén eltűnnek, mert így az tárul a szemem elé, hogy én Nektek már nem sokat érek.