Memories.

Összevont angol óra.. Az unalom netovábbja, a semmitevés órája. Egy igen elnézést a kifejezésért, maradi tanár tartotta nekünk. Körmölöd a szavakat a tábláról csak írsz és írsz és akkor egyszer csak eláll a lélegzeted. Olyan illatot érzel, amit már nagyon régen éreztél, vagyis nekem egy örökkévalóságnak tűnik ez a dolog. Felkaptam a fejem, kerestem a 100W-os mosolyt és a gyönyörű arcot, de nem volt ott. Képtelenség lett volna...talán csak képzeltem az egészet az illata csak beleégett a tudatomba, majd elmúlik, amit nem szeretnék, de muszáj így lennie. Vissza hajtom a fejem a füzetbe és megint az az illat. Körbeszimatoltam és rá kellett jönnöm, hogy elölről jön az illat. Az előttem ülő lány ugyan olyan parfümöt használt mint Ő. Lehunytam a szemem és egy csodálatos álomkép libbent be a képbe egy hosszú hajú gyönyörű lány, akit szorosan magamhoz ölelek. De ezt is el kellett szúrni! EZTIS !!! A köcsög faszfej tanár aki tarkón vágja a gyereket, hogy elég az álmodozásból fiam! Az elmúlt időszakban ez volt az egyetlen dolog, AZ EGYETLEN!, ami boldogságot hozott a szívemnek. A tudat, hogy létezik, hogy itt van és él bazdmeg !!! Éli tovább az életét... Lassan elhalványulsz...majd végül tényleg eltűnsz. Nem emlékszem milyen az ölelésed, nem emlékszem pontosan a szemed színének az árnyalatára.. hiányzol. És Te ott vagy...én meg itt...vagyis néha úgy érzem, hogy nem is ebben a világban lenne a helyem. Gyűlölöm a vágyakat, az álmokat, azt amikor azt kell észrevenned, hogy egy erős ütéstől a tarkódon  könnyek szöknek a szemedbe...és nem a fájdalomtól... hanem attól, hogy nem is az a lényeg, hogy már nem vagyunk egymáséi....hanem az, hogy itt vagy, ...... de mégsem.