70.

Szeretem hallgatni az öreg embereket, ahogy megosztják bölcsességeiket és tapasztalataikat az életről. Ma (már egy órája tegnap), minthogyha egy könyvbe csöppentem volna, melyben sok érdekes történetet és megannyi kérdésre kaptam volna választ. Persze vannak megingathatatlan tények, amik rám nem igazak, amik csak rájuk tartoznak, a társadalom már rozsdás fogaskerekeire, akik mégis képesek voltak egy szebb jövőt teremteni. Attól félek a legjobban, hogy én erre képtelen leszek....

Az öregúr csak ült és játszott a tangóharmonikán. Szemében néha megcsillant egy-egy könnycsepp, amikor rám nézett. Nem tudtam miért, azt hittem, hogy csak a boldogságtól vagy éppen ellenkezőleg, attól, hogy egyik legjobb barátja megérte a 70 éves kort és közelít a halál felé, de nem. Ennek semmi köze nem volt az ünnepelthez. Mikor mindenki szusszantott egyet és feltöltötte magát a következő dalig, ő kiment az előszobába. Nem tudom miért,de teljesen indokolatlanul felálltam és utána mentem. Az idős ember a kis szekrénynek támaszkodva egy poharat szorongatott. Bevallom egy kicsit kíváncsi voltam, mert ezt az úriembert még sosem láttam, én azt hittem, hogy csak egy szokványos zenész, aki rendszeresen jár le ehhez a társasághoz, mert mindenkit nagyon jól ismert. Oda léptem hozzá és csak annyit bírtam mondani: "Nagyon szép volt a..."- erre ő könnyekben tört ki. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Elkezdtem mentegetőzni "nem akartam".. "elnézést talán valami rosszat csináltam?" .. "akarja, hogy bemenjek?" De ő csak megfogta a kezemet és könnyes szemmel ennyit mondott: "Köszönöm István." Értetlenül és kicsit bambán meredtem az öregre, de kétségeimet eloszlatta afelől, hogy részeg lenne. "Tudom, hogy nem így hívnak, de számomra mindig is a Kis István maradsz, tisztára olyan vagy, mint apád." Mondták ezt már nekem, de így még sohasem, az utóbbiakban kiderült, hogy nagyon is jól ismerte a szüleimet.

A történetek hideg zuhanyként értek, eddig sohasem problémáztam, ha az apámról kellett beszélnem, de most nagyon kellett küzdenem, hogy ne sírjam el magam a könnyes Jimmy láttán. Mint kiderült a Jimmy becenevet is apámtól kapta. Valamilyen szinten boldog voltam, sőt elmondhatatlanul boldog, hogy megtudtam azokat, amit Jimmy mondott nekem azon az estén. De keveredett egy rossz érzéssel. Ezalatt a fél óra alatt egy idegen személytől többet tudtam meg az apámról, mint 16 év alatt bárki mástól.

Aztán nemsokkal később késve, mint mindig, de számítottunk rá, betoppant egy magas, fekete hajú pesti nő. Mint bármikor most is adrenalin túltengése volt, de ez senkit sem zavart. Jóval később kettesben maradunk és másodperceken belül elmúlt és összeomlott minden, ami eddig egyben tartott, elég volt egy kérdés. Megpróbáltam nem rá gondolni egy kicsit nem hibásnak érezni magam ezen az estén, egy kicsit pihenni. Azután már csak ő járt a fejemben, hogy miket műveltem és most hol lenne a helyem. Rá kellett jönnöm, hogy az ember lelki állapota jóban hozzájárul az alkoholfogyasztáshoz. Egymás után ürítettem a poharakat, de nem tudom miért én nem, hogy részegebbnek, de józanabbnak éreztem magam. Felálltam és nem történt semmi, pedig most tényleg megpróbáltam egy kicsit becsiccsenteni, de ez egyáltalán nem akart összejönni.

Én kinyújtom a kezem...én nem foglak magadra hagyni. Az sem érdekel, ha magaddal rántasz, akkor legalább veled leszek, de én mindent megteszek érted, amit csak engedsz. Nem hagyhatom, hogy belepusztulj, főként miattad, de akkor tényleg nem maradna senkim.