ennyi?

Most úgy döntöttem leírom, mert magam sem hiszem el miket gondolok. Rájöttem, hogy senki sem vette észre, rájöttem, hogy senki sem tudja, rájöttem, hogy senki sem érti. Apró kis dolgok az életből, szépek, amiket próbálok meglátni, csak kint állnia kert végében a tomboló szélben és figyelni, várni valakire vagy valamire, ami soha sem jön el többé. Furcsa érzés, amikor tudod, tisztában vagy vele, hogy soha többet nem történhet meg veled, te mégis csak várod. Vársz valami olyanra, amiről azt sem tudod, hogy létezik-e. Aztán reménykedve bemész a házba és visszagörnyedsz a matekkönyv fölé és elveszel az egyenletrendszerek erdejében. "Tanulsz", de a betűk és a szavak, mintha ott sem lennének. Aztán vágyakozva rápillantasz a monitorra, utána megakad a gondolatod a szekrényben rejtegetett, ruhák alatt lapuló undorító tárgyra és ugyanolyan  vágyakozással vissza a matek példákra. Reménykedsz, de másvalamiben és ez a két dolog körül forog jelen pillanatban a életem. Az egyik, hogy várok, arra ami megsemmisült, a másik iránt pedig csak sóvárgok, hogy bárcsak sikerült volna, bárcsak tudtam volna segíteni magamon, hogy véget érhetett volna ez a rémálom. Aztán megcsörren a telefon, megszólal benne egy öregebb hang, amit az elmúlt időben, sőt, amióta csak ismerem gyűlöltem. Érdekes módon, most a hang nem volt komoly. Megnyugtató, és mintha egy kis törődést is felfedeztem volna benne. A hang egyre csak lágyult és lágyult és tudtam, hogy valami nincs rendben. És akkor paff. Kimondja és elsötétül körülötted minden. Ilyen nem történhet meg. Az amúgy is rizikós lélek olyan mintha kettéhasadna ... úgy mint akkor, amikor látod a tehetetlenséget, a szenvedést, a fájdalmat a szeretted arcán. Olyan érzésed támad, mintha megöltél volna valakit, vagy téged ölt volna meg az, akire az életed bíztad. Mire elmotyogtam egy alig hallható "igen.."-t a ".. remélem tisztában van vele és megértette."-re és leraktam a telefont, a matek példatár már rég átnedvesedett és úszott. Azt hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb? Hát tévedtem .. tévedtem megint .. az Isten bassza meg, megint tévedtem !! 

Fogsz egy zsebkendőt kifújod az orrod és megnyugszol.Aztán ránézel az ajtódra ragasztott kis rajzra, egy szivárványra és az alatta vígan játszó fekete hajú kislányra, hogy ennél már csak jobb lehet. Visszaülsz és megpróbálsz a tanulásba feledkezni, azt reméled, hogy elfelejted a 3 perce folytatott beszélgetést a diplomás professzorral és csak reménykedsz tovább, hogy nem hallotta senki, hogy még bármi történhet,  De a gondolatod egyre csak a ruhásszekrényben lapuló szörnyetegen jár és vissza kell fognod magad és a kis doboz után nyúlni ... de attól még a gondolatod, csak a körül forog.