180. The Last.

Az előbb írtam egy nagyon hosszú szöveget, de inkább kitöröltem. Nem bántok senkit többet a szavaimmal. Ez az utolsó, ami rossz, ami fájdalmat okoz, kétségeket kelt, ami esetlegesen megingat egy hitben vagy egy álomban. Ki vagyok én, hogy álmokat tiporjak össze? .. ohh.. igazán senki.., de ettől még az enyéim már rég szilánkosra törve hevernek egy kórházban, egy ágyon, egy konyhában, egy kalitkában, egy dobozban, egy parkolóban, de ez kit is izgat rajtam kívül ugye?  Ez az utolsó bejegyzés és nem bántok senkit. Írom tovább a szánalmas kis sárga füzet lapjait. Meneküljön mindenki az álmaiba és be ne engedjen, mert úgyis csak a sötétséget tudnám magammal vinni. Nem tudok nyújtani semmi jót senkinek. Biztos jól meglesztek nélkülem. Amíg ti azzal vagytok elfoglalva, hogy elérjétek az álmaitok,-amiért tisztellek titeket- én addig elkezdek élni. Én itt maradok a valóságban addig, amíg ki nem érdemlem, hogy egy nap én is beléphessek egy álomba, ami sosem múlik el. Itt maradok a fájdalommal teli valóságban, a szenvedésekkel teliben, amíg ti élitek a saját álmotok. Meséljétek be magatoknak : nincsen semmi bajom, nem vagyok beteg, nem fogok meghalni és nem fogok hülyeséget csinálni. Higgyétek el menni fog. Egy idő után már azt sem fogjátok tudni, hogy ki voltam. És most elmegyek, hogy többet ne bánthassak senkit a szavaimmal, ne hangoljak le senkit, ne ártsak senkinek és, hogy okot adjak rá, hogy elmehessetek. Itt az esély, rajtad áll, hogy kihasználod-e, megszabadulhatsz tőlem és nem térítek le többet senkit a helyes útjáról. Tudjátok lehet, hogy most tele vagyok sebekkel, fáj mindenem, egy szörnyeteg vagyok, de mosolyogtam miközben írtam, mert tudom, nem fogok ártani többé senkinek, nem lesz több baj velem. Egyszer visszatérek, de csak akkor, ha jól leszek, ha nem térek vissza, meghaltam. Aki kíváncsi rám, akit érdekli mi van velem, az megtalál a komor, szenvedéssel teli, rút valóságban. Hát te is elakarsz hagyni.. én megértem.