Elküldesz nekem egy lányt, elhúzod az orrom előtt a mézesmadzagot én pedig a kis naiv, teljesen beleesek, mint vak ló a gödörbe. Tudtam.. én tudtam, hogy túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. De hát, megszokhattam volna nem igaz ? Mindig ez történik, amint egy kicsit javul a helyzet, ez a sorsnak nevezett egyén a pofámba röhög és visszarúg oda, ahonnan nagy nehezen föltápászkodtam. Mindezek mellett mit kell válaszolnia rá az elvileg mindenben mellettem álló egyénnek? "Mindenkinek az élete ilyen." Hát rohadtul nem! Van akinek jobb és van akinek rosszabb. Soha, de soha a büdös életben nem mértem más gondjához a sajátomat. Amikor magamra hagytál a parkolóban, szép lassan elkezdtem magam köré építeni egy falat, ami távol tart mindenkit magamtól és mikor megkérdezted, hogy miért nem vagyok mással, legszívesebben azt mondtam volna: "Mert a falam megvéd." És jött Ő, a szőke, gyümölcs illatú hajával, meg a kék szemével és folyamatosan ostrom alatt tartotta a szívemet, a falamat. Majd ledöntötte és én újra élőnek éreztem magam. De hatalmas hibát követtem el.Ő elment és nem szabadott volna elfelejtenem, hogy én egy korcs vagyok, én amúgy sem tudtam volna neki szép életet és megfelelő körülményeket biztosítani. Most leköt a falam újjáépítése. Jó lesz nekem itt, védve mindentől, elzárva mindenki elől.
Lenn, egyedül a mélyben,
lenn, lenn a vaksötétben.
lenn, lenn a vaksötétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése